A ceruzatartó süni újra az iskolásoknak segít

Tavaly augusztus végén a Deák Ferenc téren állt, idén pedig, kiszínesedve, tető alá, a budapesti Allee Bevásárlóközpontba költözött az óriási ceruzasüni, amely azért készet bennünket megállásra, hogy a rossz körülmények között élő gyerekek iskolakezdését segíthessük.

Az Ökumenikus Segélyszervezet ötödik éve, az E.ON támogatásával hirdeti meg Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakcióját. Ennek a kéthetes akciónak a keretei között arra gyűjtenek pénzadományt, hogy ezer nehéz sorsú gyerek taneszközeit szerezhessék be. Ennek a kampánynak része a Hello Wood által elkészített ceruzasüni-installáció, amelyet most az Allee bevásárlóközpontban helyeztek el. A süni ceruzatüskéit idén is feltöltötték ceruzával, és minden regisztráló adományozó vehet egy ceruzát. Lehet adakozni az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalán is, ahol minden hívás 250 Ft adománynak felel meg.

Ugyanakkor létrehoztak egy weboldalt is az adakozás érdekében: a www.segelyszervezet.hu/iskolakezdes oldalon azt is lehet látni, hogy az egyes adományösszegeket mi mindenre tudják fordítani.

A segélyakció  megnyitóján, pénteken délelőtt Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta, hogy a tanévkezdésig az 1000 rászoruló gyereknek terveik szerint a két hét leforgása alatt fejenként 10000 Ft értékű iskolakezdő csomagot szeretnének átadni. A regisztrálóknak e-mailben küldenek visszajelzést arról, hogy hogyan értek célba a támogatások.

Az E.ON Hungária részéről Károlyi Zsuzsanna kommunikációs osztályvezető szerint ezek az eszközök nagy segítséget nyújthatnak a nehéz sorban élő gyerekeknek tehetségük kibontakoztatásában.

Az Allee Bevásárlóközpont kommunikációs munkatársa szerint felkészülten várja a tanévkezdés előtti “rohamot” a boltközpont, egyben kifejezte azt a reményét is, hogy a bevásárlóközpont falain belül sokak figyelmét fel tudják hívni arra, hogy az országban nem minden gyerek számára lehetséges, hogy a szülei megvásárolják az iskolai felszerelést.

Wolf Kati énekes, aki a az Iskolakezdés együtt! segélyakciót 2011 óta, a kezdetektől támogatja, elmondta, nem csak a megnyitón van jelen, hanem végigköveti-végigizgulja az adománygyűjtés intenzív két hetét, a végén pedig személyesen vesz részt az adományok kiosztásában.

A megnyitó legerősebb mondatát azonban kétség kívül Székely Bulcsú olimpiai vízilabdázó fogalmazta meg: mindazoknak, akiknek van rá lehetőségük,  “kutyakötelességük segíteni azoknak a gyerekeknek, akik nincsenek ilyen helyzetben”.

IMG_20160819_112216[1]
A résztvevők közösen töltik fel a ceruzasüni tüskéit ajándékceruzákkal – minden regisztráló adományozó vehet majd belőlük
IMG_20160819_112406[1]
A médiaérdeklődés is sokat segít – Wolf Katit fotózzák
IMG_20160819_111957[1]
Székely Bulcsú a közös felelősségvállalásra buzdít
IMG_20160819_110047[1]
Nem minden család van olyan helyzetben, hogy be tudja szerezni a tanévkezdéshez szükséges eszközöket a gyerekeknek
IMG_20160819_111258[1]
Károlyi Zsuzsanna: “Minden gyereknek van egy álma, az iskolakezdés pedig ezen álmok megvalósulásának a kezdetét is jelenti”
Wittmann Ildikó