Szerda

Boncsér Orsolya nem titkos naplója
2015. szeptember 10.

Azokat a feladatokat, amelyek elvégzése nem okoz feltétlen örömöt, általában egészkor vagy félkor kezdem, így egyszerűen ellenőrizhetem, hogy mennyivel lépem túl az optimális időkeretet, amit rájuk szántam. Ezeket a dolgokat szeretem a lehető legrövidebb idő alatt elvégezni, ezért összevonva végzem őket. Ennek nyilván sosincs jó vége. Ma főztem (rakott zöldbabot) és takarítottam. Foghatnám az új sóra, mert sósabb, de nem fogom: elsóztam a rizst. Úgy döntöttem nem vállalom az új rizs készítésével járó időkiesést, ezért inkább a további összetevők sóadagját csökkentem szisztematikusan. Innentől kezdve sokkal többet gondoltam a rizsre, mint egy átlagos napon.
A vacsoránál senki nem jelezte, a só-problémát. Hogy ez vajon egy kedves gesztus volt-e, vagy tényleg sikerült korrigálnom a sóadagot, sosem derül ki.
Nagyon sokszor voltam már fotózni, de mindig ugyanúgy izgulok. Nem ismerem a családot, nem ismerem a gyerekeket és a helyszín adottságait, ahol meg kell oldanom a feladatot…és pont ezek miatt az ismeretlenek miatt szeretem. Nagyon izgalmas dolog egy kamerán át figyelni: úgy lenni ott, hogy közben a legkevésbé legyek jelen, de közben ne maradjak le semmiről. Szeretem megkeresni a fényeket, szeretem a kihívást, hogy a különböző korú és habitusú gyerekekkel megtaláljam a közös hangot (ami igazából mindig csak addig kihívás, amíg be nem lépek). Nincsenek szabályok, nincsenek menetrendek. Szeretem, ha vizes ing, koszos a száj vagy kupi van. Ilyenkor otthon érzem magam.

lanyokÉjszaka lett, amikor elindítottam a feltöltést. Ilyenkor izgulok a legeslegjobban. Vajon tetszeni fog-e a családnak, amit lát. Szeretni fogják-e, ahogyan én látom őket.
Ma szerencsére nem kellett sokat várnom a válaszra.
A másik oldalon is ugyanúgy ültek a gép előtt és vártak. Pedig éjszaka volt. Örültek, úgyhogy én is örömmel feküdnék le, ha nem most kezdenék el mosni és vasalni.