Tóth Kriszta maga is írt gyerekkönyveket, Lola neve sokak számára ismerősen cseng. Újra és újra számos projektben részt vesz, melyek egy-egy gyerekkönyvhöz kapcsolódnak, ilyen például a Zinka és Hugó című mesekönyv, melynek népszerűsítését Kriszta vállalta magára UNICEF nagykövetként, hiszen a mesekönyv megvásárlásával az Olvasók az UNICEF-et támogatják.
Milyen gyerekkori emlékeid vannak gyerekújságokról?
Nagyjából ugyanolyan emlékeim vannak, mint bárkinek, aki a nyolcvanas években járt iskolába. Dörmögő Dömötör, Pajtás, és persze a Hahota. Nem volt más választásunk, ezt kellett szeretnünk.
Mi jut eszedbe erről a szóról: gyerekújság?
Egy kép: anya és lánya úton, még több száz kilométer van előttük. Az autópálya melletti benzinkútnál, az újságos-stand előtt állnak. A gyerek guggol és a színesebbnél színesebb kiadványok között válogat – természetesen kizárólag az alapján, hogy melyikhez milyen harsány színű, Kínában fröccsöntött játékot csomagoltak. Az anya pedig a fejét fogja, és próbál legalább valami elfogadható tartalmat keresni a polcon. A gyerekújság-piac egy végeláthatatlan labirintus, amelynek azonban a mélyén néhány igazi kincs lapul. Mint például a Csodaceruza.
Miért ajánlod a Csodaceruzát?
A remek szövegekért, a szuper képekért, a feladatokért, az élményért, hogy végre egy újságot a gyerekeddel együtt olvashatsz és közben nem unatkozol és nem szörnyülködsz. Öt csiricsáré benzinkutas gyerekújság áráért egy egész tanévre való jó minőségű szöveges és vizuális tartalmat kapsz. Nem is értem, miért nem jár már minden iskolás gyereknek a Csodaceruza?
