Rigó Béla költő, író, a Kincskereső gyermekirodalmi újság főszerkesztője legutóbbi lapszámunkban új verses műfajt honosított meg: a lómericket. Vele készült nyári interjúnkat olvashatják.
Emlékszel még az első versre, amit írtál? Miről szólt?
Emlékszem. Másodikos voltam, és az Ötéves Tervről írtam nyolc sort az iskolai faliújságra.
Az első komoly megrendelésem hetedikes koromban a nyolcadikosokat ballagtató költeményre kaptam. Nyolcadikosként úgy búcsúztam, hogy ezt a versemet évtizedekig mondták egykori iskolámban. Persze írtam személyesebb műveket is (főleg szatírákat), de ezek is – mai kifejezéssel – „képviseleti költészetnek” nevezhetőek.
Gyerekként mi érdekelt a leginkább? Szerettél olvasni? Mi volt a kedvenc könyved?
Gyermekként engem is az érdekelt leginkább, hogyan lesz a gyerek; ezt a Nálatok laknak-e állatok című verseskötetemben megírtam.
Négy éves koromtól olvasok, sokat voltam egyedül az üres lakásban, ilyenkor lekaptam meséskönyveim valamelyikét, a szöveget már kívülről tudtam anyámtól, érdekes volt beazonosítani a betűket. Mindmáig mindent olvasok.
Kedvenc könyvem? Mikor? Az első, amelyikre emlékszem, Az állatok háborúja című verses képeskönyv volt. Szerzőjét természetesen nem tudom (ki lehet nyomozni), egy gyereket a felnőttek beszélik rá, hogy egy könyvnek írója is van.
Sokat köszönhetek a Rákosi-kor cenzúrájának. Apám a városházán dolgozott, és egy időben hordta haza a könyvtárból kiselejtezett köteteket. Ezek közül Herczeg Ferenc: Pogányok című regénye volt a kedvencem, ma is hosszú részeket tudok belőle idézni. Mindez kb. 12 éves koromig érvényes, onnantól kezdve felnőtt könyveket olvastam, amíg nevelőtanárként, majd a Móra Kiadó szerkesztőjeként, mint kötelező olvasmányokat elkezdtem módszeresen feldolgozni a gyermekirodalmat.
Mesélnél arról, milyen érzés volt az első, saját kötetedet kézbe venni?
Az első könyv élményét részletekben kaptam meg. Fáklyavivők címmel olvasókönyvet írtam, szerkesztettem a KISZ oktatáshoz. (Ma sem szégyellem.) Első igazi könyveim egyszerre jelentek meg 33 éves koromban: Tündériskola, És akkor Szergej. Megkésett gyermekek, imádtam őket. Nem azért mondom, de életképes csemeték: Az elsőnek most írom a harmadik átdolgozott kiadását, a másodikban – betétként – később önállósodott verseket lehet találni. (Például a Nálatok laknak-e állatok?.)
A Csodaceruza legutóbbi számába ‚‚lómerickeket” költöttél. Mennyire nehéz kötött versformában írni?
Akinek van ehhez képessége és gyakorlata, annak könnyebb verset írni, mint prózát. A versírás valamiféle tornamutatvány, akkor is érdekes, ha nincs igazán mondanivalód.
Vállaltad, hogy a gyerekek bemutatkozó levelei alapján személyre szabott limerickeket írsz.Hozzád írtak már verset?
Írtak. Ha megfricskáztak, kifiguráztak, azt nagyon szerettem. (Veress Miki, Gyimesi Laci stb.) Ha felköszöntöttek, azt igyekeztem elviselni. Ha véletlen szerelmes verset kaptam, arra gondoltam, hogy én sokkal több hasonló termékkel zaklattam a női nemet, és megpróbáltam a kifejezett érzelmeket a megvalósított formától elválasztani.
Nyár van, meleg és szünidő. Mivel telnek egy költő napjai ilyenkor?
Verejtékezéssel. (Ha ez egy olvasótáborral van egybekötve, az jó.)
Mi készül az íróasztalodnál mostanság?
Rend. Sikertelenül. (Persze írok is – olykor a konyhaasztalhoz kiszorulva – most éppen nagyon felnőtteknek.)
