Kategória: Hírek

November 6-án élő adásokkal folytatódik a Fölszállott a páva

A budapesti stúdióból sugárzott elődöntők élő adásaival folytatódik november 6-án a Fölszállott a páva című népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor a közmédiában. A négy elődöntőt két középdöntő követi, a döntőt pedig december 18-án láthatják a nézők. A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc zenész lesz, tagja…

Szeptember 30. – a magyar népmese napja

Benedek Elek születésének évfordulóján, szeptember 30-án ünneplik immár 11. alkalommal a magyar népmese napját, amelynek alkalmából Magyarországon és a határon túl egyaránt számos előadást, felolvasást és játékos programokat szerveznek a népmesékhez kapcsolódva. Ebben az évben hatvankét magyarországi és kilenc határon túli helyszín kapcsolódik több mint száz…

Vidák Zsolt grafikusművész alkotása látható az iskola udvarán

Magyarország legnagyobb egybefüggő tűzfalfestménye a VII. kerületi Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium udvarán az átadás napán, 2015. szeptember 17-én. Vidák Zsolt grafikusművész alkotása a Neopaint Works alkotócsoport munkájával valósult meg Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával. MTI Fotó: Kallos Bea

Háromszáz diák vett részt az idei gyerekparlament ülésén

Magyarországi településekről és a határon túlról összesen 300 gyermek vett részt a gyermekek világnapja alkalmából rendezett ötödik Gyermek- és Ifjúsági Országgyűlésen kedden az Országház felsőházi termében. A gyerekeket és fiatalokat a rendezvény házigazdája, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, valamint Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke…

Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát az Erdők hetén

Több mint ezer gyermek tette le az erdőőri vizsgát a szeptember 28. és október 4. között lezajlott 19. Erdők hetén – tájékoztatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) kedden az MTI-t. A közlemény szerint az egyhetes rendezvénysorozat tematikája az erdők megújulásával kapcsolatos tudnivalók köré épült, az érdeklődők…

Csemetedoki Projekt

Karitatív összefogás eredményeként – helyi vállalkozók támogatásával – kreatív eszközökkel a gyógyítás közegét alapjaiban megváltoztató projekt indul augusztus-szeptember hónapban a Kecskeméti Gyógyintézeti Központ gyermekosztályain. A mesékkel és rajzfilmfigurákkal egy szerethető, mesebeli tér illúziója születik a zárt folyosókon, a vizsgáló és fektető szobákban a gyógyulni akaróknak. Forrás: Csemetedoki projekt…

Augusztus 13. – a túlfogyasztás napja

Idén már augusztus 13-án elérkezett a túlfogyasztás napja. Mit jelent ez? 2015-ben alig több mint hét hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában fennmaradhasson.     A Global Footprint Network 2003 óta…